Scroll To Top
2017. Jégbontó Hava (Február) 20.-a - Aladár, Álmos, Leó neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A szegedi "üvegzsebes" balvezetés
12 évi "tiszta" mérlege 30 milliárd forintos hiány!
(A többi veszteséget még rejti a szoci szutyok...)

Szeged a halott Város

Mintegy száz művész vesz részt az idei szegedi Művészeti Akadémián

Hírek 2012. júl. 06.

Mintegy száz fiatal zenész vesz részt a pénteken kezdődő szegedi Művészeti Akadémián, a 8. alkalommal tartandó zeneművészeti képzést a Szegedi Tudományegyetemen tartják.

A programra a hazaiak mellett a környező országokból érkeznek résztvevők. A korosztály vegyes, vannak már zenepedagógusként dolgozók, egyetemi hallgatók, valamint zeneiskolások is – közölte Kerek Ferenc dékán az MTI-vel. Hozzátette: idén először felvették a kapcsolatot az erdélyi Böjte Csaba atya alapítványával és iskoláival, így Nagyszalontáról három tehetséges fiatal is érkezik.
A képzési kínálat színes, több mint tíz hangszeres - zongora, orgona, hegedű, gordonka, furulya, fuvola, klarinét, fagott, trombita, oboa és ütős hangszerek, gitár – kurzus várja a résztvevőket, de idén is lesz két magánénekkurzus, és újdonságként bevezetik a mozgásművészetet.
Kerek Ferenc elmondta: az oktatók között lesz Marton Éva Kossuth-díjas és Temesi Mária Liszt-díjas énekművész, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Maczák János Weiner-díjas klarinétművész és Boros József trombitaművész.
A résztvevők esténként koncertekkel szórakoztatják az érdeklődőket Szeged különböző pontjain. A nyitó koncertet a kar Fricsay Ferenc Hangversenytermében tartják péntek este. Később játszanak majd a Reök-palotában, a szegedi zsinagógában, a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, a Minorita Templomkertben, a Bálint Sándor Emlékházban és idén először a szegedi várban is. Délutánonként a főiskola hangversenytermében mutatják meg tudásukat a hallgatók.
Negyedik alkalommal szervezték meg a kortárs zenei versenyt; a jelentkezők július 13-án 1945 után írott művekből tíz-tizenkét perces szóló- vagy kamaraművet adhatnak elő. A zsűri elnöke Hollós Máté Erkel-díjas zeneszerző, a tagok között a kurzusok oktatói találhatók. Emellett a programok közt idén is tartanak továbbképzést a közoktatásban tanító zeneiskolai és a szakközépiskolai tanárok számára is.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto