Scroll To Top

Szeged, ahol ma a sikkasztást, a haverhízlalást
és hűtlen kezelést, a hagyománypusztítást „fejlesztés”-ként emlegetik...

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Előállítások vörös csillag viselése miatt

Hírek 2012. máj. 01.

Vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét , és további négy személyt – tájékoztatta Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Trasciatti Attila, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.

Közleményük szerint a rendőrség Gyorskocsi utcai épületénél tiltakozásul ülősztrájk kezdődik. Vajnai Attila az MTI-nek azt mondta: „a nemzetközi munkásmozgalom elleni diktatórikus fellépés” ellen tiltakoznak, és követelik az éppen kihallgatott Nyári Zsolt elengedését. A pártelnök közölte azt is, hogy a május elsejei programokon részt vesznek, és „minden helyszínen használják” a vörös csillagot.
Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbi  tájékoztatást adta:
„a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2012. május 1-jén a főváros XIV. kerületéből 1 főt, a II. kerületéből 4 főt állítottak elő önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt”.
Az ügy egyik előzménye, hogy Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke egy 2004. május elsejei pécsi szakszervezeti rendezvényen úgy vonult fel, hogy a zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű ötágú vörös csillagot viselt. A jelképet, mivel nyilatkozott a helyi televíziónak, sokan láthatták. Az emiatt ellene indított büntetőeljárás végén megrovásban részesítették Fratanolo Jánost, ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely tavaly novemberben jogsértőnek minősítette az ítéletet.
A kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett – derült ki abból a jelentésből és határozati javaslatból, amelyet április 20-án nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter. A kabinet ugyanis nem ért egyet a jogerős ítélettel, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-áig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak.
Az igazságügyi tárca szerint mivel a hatályos büntető törvénykönyvnek az Alkotmánybíróság által 2000-ben megerősített passzusával ellentétes a strasbourgi ítélet, a határozat végrehajtásával kapcsolatban az Országgyűlésnek kell döntést hoznia.

Az önkényuralmi jelképek használatának tilalma :

A Büntető Törvénykönyv 269/B. § (1) bekezdése szerint  „Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.”

 

(MTI nyomán)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor