Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális (törvénytelen) bevándorlás támogatása bűnrészesség !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni !

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Miért járhat fizetés a parlamentereknek?

Hírek 2012. ápr. 10.

Csak parlamenti munkájukért kaphatnának pénzt a képviselők 2014-től. Vége lenne ezennel bérhalmozásnak?

Hogy ez jó-e? Azt majd eldönti a jövő. Hiszen – mint tudjuk – akadnak jószerivel olyan képviselők, akik a diákpadból botlanak a parlamenti padok közé. Ezek így soha többé nem is fognak valódi „életszagú” munkát végezni.

– Az Országgyűlés keddi döntése alapján más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért – a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve – nem fogadhatnak el díjazást a parlamenti képviselők a következő ciklustól.

A fideszes Kovács Zoltánnak az új országgyűlési törvényjavaslathoz fűzött módosító indítványát 253 igen szavazattal, 47 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A törvényjavaslaton már csak közvetlenül a jövő hétfői zárószavazás előtt változtathat a Ház.
A kétharmados többséget igénylő módosító indítvány a kormányoldalt is megosztotta: a kereszténydemokrata frakció nagy többsége – 30 képviselő – ellene szavazott, és így tett négy fideszes politikus is. Megszavazta viszont a javaslatot a jobbikos képviselők többsége. Az MSZP nem vett részt a szavazásban, míg az LMP-frakció nagy része nemmel voksolt. Ők szeretik az álláshalmozást. Bocsánat, ez tévedés! A bérhalmozást! Nekik nem elég a parlamenti luxus.
Kovács Zoltán javaslatát úgy magyarázta: indokolt, hogy a képviselők „professzionális szinten lássák el feladatukat”. Szerinte ennek feltétele, hogy más, foglalkozásból eredő kötelezettségek „ne terheljék őket” – a következő ciklusban – amikor a parlament létszáma már csak 199 lesz.
Persze nem az ingyenélő (ma is többségben levő) listásokat takarítják el, hanem történelmi választókörzeteket tüntetnek el törvényileg. Csanád megye történelmi székhelyét, Makót sem képviseli többé senki se. Hacsak a vetélytárs Vásárhely nem…
Az MTI úgy tudja, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és a KDNP-s Rubovszky György, aki korábban a képviselők javadalmazási rendszerének átalakítását előkészítő parlamenti albizottság elnöke volt, a határozathozatalok után egyeztetnek az ügyben.
Kedden kereszténydemokrata politikusok azt mondták az MTI-nek, az összeférhetelenségi szabályok szigorításával egyetértenek, de több ponton változtatnának a javaslaton. A kisebbik kormánypárthoz tartozó politikusok példaként hozták, hogy ha a tanár, orvos vagy mérnök képviselők nem gyakorolhatják foglalkozásukat, az későbbi egzisztenciájukat veszélyeztetheti: ha lejár a mandátumuk, nem tudnak eredeti foglalkozásukhoz visszatérni.
Bírálták azt a szabályt is, hogy a képviselői tiszteletdíj a jövő évtől a jelenleg bruttó 750 ezer forintos helyettes államtitkári fizetéssel egyezne meg. Azt tartanák igazságosnak, ha minden olyan juttatást megkapnák a képviselők is, ami a helyettes államtitkároknak jár. Az MTI ugyanakkor kereszténydemokrata forrásból úgy értesült, hogy a KDNP törekszik a megoldás megtalálására, hogy a zárószavazáson támogatni tudják a javaslatot. Fő a frakciófegyelem! Haza és nemzet, hit, szeretet, meg minden más csak azután…
A törvényjavaslat a most elfogadott módosításokkal együtt arról is rendelkezik, hogy parlamenti képviselők – a miniszterek és az államtitkárok kivételével – nem lehetnek állami vezetők, nem állhatnak kormányzati szolgálati vagy közszolgálati jogviszonyban, nem lehetnek közigazgatási szerv munkavállalói. Nem tölthetnek be polgármesteri, alpolgármesteri, főpolgármesteri, -helyettesi, megyei közgyűlési elnöki vagy alelnöki tisztséget, és nem lehetnek önkormányzati képviselők sem. Ezzel már-már eljutunk Olájország (Románia) 20 év óta szárnyaló demokratikus magaslataiba.
A fideszes Lipők Sándor javaslatára az új országgyűlési törvény helyett a házszabály tartalmazhatja majd a frakcióalakítási szabályokat, így ez rögzítheti azt is, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz tartozó tíz független képviselő ebben a ciklusban nem hozhat létre képviselőcsoportot. Ezt az új szabályozás csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek tenné lehetővé, egyúttal tízről tizenkettőre emelve a frakcióalakításhoz szükséges politikusok számát. (Fog ez a gúzs még mást is szorítani!)
Változás az eredeti – Lázár János, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető és a fideszes Gulyás Gergely által beterjesztett – törvényjavaslathoz képest az is, hogy az ülésnapról kizárt képviselőnek mégsem kell elhagynia az üléstermet, csak nem szólalhat fel újra aznap. A kizárást az ülést vezető elnök akkor javasolhatja az Országgyűlésnek, ha a képviselő felszólalásában kirívóan sértő kifejezést használt, illetve ha házszabálysértő magatartását rendreutasítása után is folytatta. Az újonnan létrejövő Országgyűlési Őrség így csak a képviselői jogainak gyakorlásából felfüggesztett – erőszakot alkalmazó vagy azzal fenyegető – képviselőt vezettetheti ki az ülésteremből.
Nehéz persze értelmezni, mi is az a „kirívóan sértő kifejezés”. Pl. „hazaáruló”-nak nevezni egy hazaárulót? Vagy „nemzetvesztő”-nek nevezni egy nemzetvesztőt?
Szintén az alkotmányügyi bizottság javaslatára a parlament úgy döntött, hogy a képviselők nem élhetnek mentelmi jogukkal, ha közösség elleni izgatást követtek el, nemzeti jelképet sértettek meg, illetve ha nyilvánosan tagadták a nemzetiszocialista vagy a kommunista rendszer bűneit. De büntetőeljárás ezekben az esetekben is csak a parlament jóváhagyása alapján indulhat a képviselőkkel szemben.
A Ház arról is döntött, hogy az egyéni képviselőknek a listán bekerülőknél – a választókerületük nagyságától függően 10-50 százalékkal – több üzemanyagra elég pénzt biztosítanak az erre szolgáló kártyán.
Az MSZP-s Göndör István kezdeményezésére a Ház úgy határozott, hogy a képviselőket legfeljebb egyhavi tiszteletdíjuk harmadának megfelelő pénzbírsággal sújthatják, ha megszegik a házszabálynak a tanácskozási rendre és a szavazásra vonatkozó szabályait, erőszakot alkalmaznak, azzal fenyegetnek, vagy arra hívnak fel. A pénzbírság kiszabásáról a mentelmi bizottság dönthetne.

Úgy tűnik parlamentereinknek is kezd derengeni már, hogy nem állnak egészen a törvények fölött!

MTI nyomán Dr Sz L

Szómagyarázat gyüttmönteknek
Olájország : a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘Oláhország’, vagy közkeletűbb és beteges történelemhamisító udvariaskodással ‘Románia’ országnév. (Lásd : olájalma / Ajánlott olvasmány : Bálint Sándor: Szegedi szótár)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje