Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

“Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…”
( Petőfi – A Nemzethez )

Szeged a halott Város

A Magyar Orvosi Kamara szerint a háziorvosok helyzetét is haladéktalanul rendezni kell!

Hírek 2012. márc. 27.

A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kedden az MTI-vel.

A szervezet közleménye szerint, miután a közelmúltban bejelentett “részleges egészségügyi béremelés” során valamennyi háziorvost, házi gyermekorvost, illetve alapellátásban közfinanszírozottan tevékenykedő fogorvost, valamint az alkalmazásukban álló szakdolgozói kart (hozzávetőleg mintegy 30 ezer embert) kihagytak, így a MOK szerint a háziorvosok elégedetlensége “teljesen jogos”.
A MOK ismét leszögezte, a bértárgyalások során végig azon az állásponton voltak, hogy az “egészségügy elsőlépcsős alakulatát” nem lehet és nem szabad kihagyni a bérrendezés folyamatából.
A kamara “örvendetes ténynek” tartja, hogy az elmúlt időszakban nem jelentéktelen forrást nyitottak meg a gyógyító munka technikai körülményeinek fejlesztése érdekében. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ezzel – legyen az akár 10 milliárd forintos keret is – sem a rendszerben dolgozók megélhetési gondjait, sem pedig a praxisok mindennapi működtetése során keletkező veszteségeket nem lehet orvosolni.
Ezért a MOK szerint “azonnali, jelentős, kifejezetten a havi működtetést és a rendszerben dolgozók bérjellegű juttatásának növelését eredményező forrásbevonásra van szükség”. Ellenkező esetben az alapellátás már belátható időn belül sem lesz képes feladatai teljesítésére – tették hozzá.
Az alapellátás mellőzése a teljes egészségügyi ellátórendszer jövőjét komolyan veszélyezteti – írta közleményében a kamara.

(MTI)



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr.Szabo.Laszlo

Kalendárium

Honi tallózó

Külhoni tallózó