Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

A kultúra várost fejleszt.
Ami Pesten a Romkocsma,
az Szegeden a Romkultúra. (V.L.)

Szeged a halott Város

Napfény sem kell hozzá

Hírek 2012. márc. 16.

Fehér Bélával a Kossuthkifli című regény írásfolyamatáról, a megakadásokról és az újrakezdésekről és egy lehetséges a gasztronómiai elbeszélésről Jánossy Lajos beszélgetett.

2012. március 15.

A Kossuthkifliről aztán nem lehet mondani, hogy ne volna világa. Mennyire kellett beleásnod Magad a korabeli kulisszákba, illetve azok mögé? Komoly háttérmunkát sejt az olvasó.

Fehér Béla: Nyilván minden írónak megvannak az öngerjesztő módszerei. Én még azt is tudni akarom, milyen a levegő illata ott, ahol a történet játszódik. A Kossuthkifli persze nem történelmi regény, hanem magyarság-groteszk, de addig nem tudtam jó lelkiismerettel elkezdeni az írást, míg úgy nem éreztem, eleget tudok a korról. Nem a történelmi eseményekről, csatákról, nagypolitikai fejleményekről, vagy a honvédség felszereléséről, hanem a hétköznapokról. Arról, hogy az istenadta nép hogyan gondolkozott, miről vitatkozott, milyen elfogultságok mentén hasadtak a nézetek. Arról, hogyan terjedt a szóbeszéd az oroszok galíciai beszivárgásáról. Ez pedig csak emlékiratokból, levelekből, anekdotákból, újságcikkekből derül ki. Sok információt gyűjtöttem, kilencven százalékát fel sem használtam, viszont nagyszerű olvasmányokra leltem. Például Pálffy János Magyarországi és erdélyi urak című munkájára. Ennek a történelmi pletykagyűjteménynek csak 2008-ban jelent meg a teljes szövege. A főszereplők útvonalát egyébként korabeli katonai térkép segítségével pontosan megterveztem. A települések akkori elnevezését használtam, és csak ott kelnek át hídon, ahol csakugyan volt híd. A kifogástalanul működő császári besúgó hálózat működése egyébként külön is megérne egy regényt.

Hangsúlyozottan “háttérmunkáról” beszéltem, mert ez a tudás sem nem hivalkodó, sem nem esik le a regényről. A beszélt nyelvi fordulatokat miként studíroztad például?

FB: Félig viccesen azt szoktam mondani, azért írtam az egészet, hogy alkalmam legyen folyamatosan fürödni a magyar nyelvben. Végtelen nyaralás ez számomra, napfény sem kell hozzá. A Kossuthkiflit illetően úgy gondoltam, nem szerencsés rekonstruálni a korabeli nyelvi világot, hiszen az olvashatóság rovására menne, ellenben talán fel lehet építeni a mai beszédhasználat formáiból. Nagyképűen fogalmazva tehát modern szerkezetbe kényszerítettem a múltba csúszott szókincset, nyelvi modort. Ez óriási stiláris szabadságot adott.

Mekkora területet láttál be előre a könyvből, azaz mennyire volt kimérve a pálya? Beszámolnál-e néhány meglepetésről, amire végképp nem számítottál az indulásnál?

FB: A történet egész ívét beláttam.  Mint kiderült, rosszul. Soha nem dolgozom vázlattal, nincs türelmem hozzá. Cédulák tucatjai vesznek körül. Ezek önálló életet élnek, kikopnak, közben állandóan újak keletkeznek. Az első két fejezettel sokat vesződtem, hol gyorsnak, hol nehézkesnek éreztem, de amikor a szöveg rátalált a helyes ritmusra, arra a szólamra, amit elvártam tőle, vígan és rózsás kedvvel dolgoztam. Lám, így csal az emlékezet! Valójában hullámhegyről hullámvölgybe bukdácsoltam, két-három hónapra félre is tettem a kéziratot, úgy éreztem, becsődöltem. Olyankor életbe lép az akaraterő és a kötelességtudat. Az írás általában nem megy, ugyanakkor általában szépen halad. Ez nem ellentmondás, hanem kiérdemelt tapasztalat! Regényem egyébként a fóti Károlyi-kastély tópartján ért véget 1849. május 11-én, aztán a kész mű három „előolvasója” egybehangzóan kijelentette, ennek bizony ott nincs vége, folytatni kell. Egy hét kellett ahhoz, hogy feldolgozzam a kudarcot, mert lássuk be, kudarc, ha egy író csaknem négy évi munka után nem tudja hol van vége a regényének. Durcásan epilógust, amolyan lecsengést írtam hozzá. Szerencsére, mert tényleg szükség volt rá.

Hallatlanul ironikus, olykor szarkasztikus a Kossuthkifli szemlélete, mégis azt írtad alcímnek: hazafias kalandregény. Manapság, a megtépázott szövegkörnyezetben egyre nehezebb bizonyos szavakat használni. Úgy is vehetjük, hogy a könyv egyfajta nyelvtisztítás?

FB: A hazafias kalandregényt is iróniának szántam. Mert ki a hazafi? A hazájáért feltétel nélkül rajongó, az anyaföldért áldozatokra képes egyén. Ez rendben van. De már a „hazafias szólamok” minősítés pejoratív, a „hazafiaskodik” szintén, itt már megbicsaklik ez a szó. Ördögi kettőséget hordoz, hiszen értelme, tartalma nézőpont, vagy hovatartozás, hit szerint változik, erre a könyvben is van néhány példa. De ezzel én különösebben nem akartam foglalkozni, egy groteszk díszekben páváskodó kalandregénynek nem is feladata.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Jókaival lehetséges összevetés, a Jókai-paródia, a Jókai-persziflázs megközelítések adják magukat, akkor a tizenkilencedik századi nemzeteszme is érdekes fénytörésbe, újraértelmezésre kerül. Ennyivel a megjelenés után látsz-e hasonlókat a könyvről, esetleg előtte, közben felmerült-e ez a reflexió?

FB: Kezdettől fogva felmerült, sőt, szándékom szerint vörös fonálként húzódik végig a történeten. Persze leegyszerűsítve, másképp nem is lehet. Ennyiben, és persze a jellemépítést illetően valóban a nagy mesemondó juthat eszünkbe, erre nagy élvezettel rá is játszottam. Ami pedig a mondott fénytörést illeti: sajnos a mai társadalmi tudatban a szabadságharc közhellyé száradt. Nagyon megnehezíti a regényíró dolgát, ha az olvasó ismereteire is számítani akar. Oly korról beszélünk, amikor a nemzetiségek összlétszámához képest a magyarság kisebbségben volt, mégis létrejött az, amit nemzeti egységnek lehet nevezni. Ennek részletei nagyon izgalmasak. A bukás utáni tanulságok ugyancsak. A következő nemzedékek súlyos örökséget cipeltek, ahogy aztán időben távolodunk, kopik az emlékezet, legendák, sőt, mítoszok szökkennek szárba. Ezzel aztán kedvére operálhat a mindenkori hatalom.

A gasztronómia, a szakácskönyvek régi szenvedélyed; itt sem álltad meg, hogy minduntalan felbukkanjanak receptek és ételek-italok. Ad absurdum elbeszélhető lenne egy közösség története a szakácskönyveik mentén?

FB: Izgalmas gondolat, csakhogy ez a történet hitelesen legfeljebb a 20. századi Magyarországon játszódhatna. Megjegyzem, és közösEdénkre gondolva ezt Cserna Bandi nevében is mondhatom, a gasztronómiában minket a kultúrtörténeti mozzanatok, a különböző társadalmi rétegek szokásai, életmódja, a magyar konyha, és mezőgazdaság valódi múltja is roppant érdekel. E tárgyban a mai napig szamárságok tömege jelenik meg. Igyekszünk tiszta forrásból meríteni, ezeket azonban fel kell kutatni. A kutatás sok meglepetéssel jár. Így szembesültünk azzal a ténnyel, hogy talán két kivételtől eltekintve, a 19. században egyébként szép számmal megjelent szakácskönyveink – a sokszor idézett Czifray Istvánét is beleértve –  mind német fordítások. Ezek a receptgyűjtemények olyan ételeket tartalmaznak, amelyek a magyarság konyhájában soha nem készültek. Kedvenc példám: Petőfiék könyvtárában megvolt Zelena Ferenc Nemzeti szakácskönyve, de hogy Szendrey Júlia ezt mire használta, nem tudjuk, Zelena Ferenc, azaz Franz Zelena ugyanis Habsburg-Lotaringiai János főherceg udvarmestere volt, aki az udvari konyha fogásait írta össze. Hát, most látom, mégis elbeszélhető lenne szakácskönyvek alapján egy közösség története.

Végül: az eddigi olvasó reakciók közül melyiknek örültél a legjobban, és melyiknek a legkevésbé?

FB: Szűkebb és tágabb környezetem, a kiadóm, a barátaim mind elismerésel szóltak a műről. Azok is, akikről tudom, hogy nem elfogultak. A könyvbemutatók közönsége is szeretettel fogadta, s noha, ismét mondom, nem történelmi regényt írtam, ezeken a találkozókon meglepő érdeklődés mutatkozik a szabadságharc kevésbé ismert részletei iránt. Végül is az olvasó ítélete a döntő. Ami nem esik jól, az egyes „műbírálatokból” sugárzó prekoncepció. Azzal semmi bajom, ha egy munkám rossz kritikát kap, amennyiben a szerző elemez, és érvel. Vagyis érdemi munkát végez! De az tűrhetetlen, amikor eleve úgy áll hozzá – mert ezt már az elején látni lehet, némelyik nem akkora stílművész, hogy ki ne lógjon a lóláb – , hogy megsemmisíti az áldozatot. Butaságokat hord össze, gonosz, fölényes, számonkérő. Egyetlen érdemi észrevétel nélkül lemészárolja adott esetben több év munkáját, de még arra se figyel, hogy a regény szereplőinek a nevét jól írja le. A Kossutkiflire is rárohant már egy ilyen bérvadász.

Jánossy Lajos

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/napfeny_sem_kell_hozza



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

admin

Kalendárium

Honi tallózó

Külhoni tallózó