Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának
végre a jog talajára lépni!

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Nyílt hét a SZTE kommunikáció szakán

Hírek 2012. febr. 01.

Egy hétig kortól, végzettségtől, tanulmányi eredményektől függetlenül bárki egyetemistának érezheti magát a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán. Február 6-tól öt tanítási napon 71 kurzus óráiba hallgathatnak bele az érdeklődők – tájékoztatta Medgyesi Konstantin egyetemi oktató az MTI-t.
A nyílt órákra leginkább a döntés előtt álló középiskolásokat és a kommunikáció szakos képzés iránt érdeklődő diákok szüleit várják, de a tanárok örömmel látják azokat a nyugdíjasokat is, akik unokáik világát szeretnék megismerni. A kezdeményezés részeként tizenhét tanteremben reggel nyolctól este hétig lehet majd órákat hallgatni. A nyílt héten az igazi egyetemisták és a vendéghallgatók együtt ismerkedhetnek a kommunikációs munka hátterével, az egyes tantárgyakkal.
Szajbély Mihály, a kommunikáció és médiatudományi tanszék vezetője utalt rá, hogy az utóbbi években a nyilvánosság fórumain gyakran hangoztak el olyan vélemények, hogy a kommunikáció szakos hallgatók nem elég hasznosak a munkaerőpiac szempontjából, és megkérdőjeleződött a képzés komolysága is. A professzor meggyőződése, hogy ezekre a vádakra a leginkább úgy lehet válaszolni, ha a képzést kívülről is láthatóvá teszik, úgy, hogy a tavaszi szemeszter első tanítási hetében bárki, bármelyik órán részt vehet.
A nyílt héten a tanszék televízió- és rádióstúdiója is fogadja majd az érdeklődőket. Bárki szerkesztheti a Rádió Mi műsorát; az érdeklődők hozhatnak zeneszámokat, és megoszthatják gondolataikat a közösségi rádió hullámhosszán. Az egyetemi tévéstúdióban a vendéghallgatók is híradó-műsorvezetők lehetnek, beolvashatják kedvenc híreiket, majd a felvételt magukkal vihetik. Esténként a korábbi hallgatók vizsgafilmjeiből rendeznek vetítéseket. (MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor