Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

A honlap a hunita.hu-ra költözött, naponta frissülő tartalommal!

Szeged a halott Város

Felsőcsertés lopakodik Verespatak mögött

Hírek 2012. febr. 01.

Fotó: diak.hulladekboltermek.huLényegesen kisebb, de cianidos technológiájú aranybánya építését tervezik Felsőcsertésen is, a beruházó egy kanadai cég – közölte lapunkkal Tierek Márta, a Greenpeace programigazgatója. Míg a verespataki bánya zagytározójához három tízemeletes ház magasságának megfelelő méretű gát épül, addig a kisebb felsőcsertésinél „mindössze” két tízemeletesnyire tervezik azt. Ez utóbbinál 32, 6 tized hektárnyi területet termelnének le. Tehát összességében kisebb volumenű bányáról van szó, de mégis környezetkárosító, hiszen itt is cianidos technológiát használnak majd.
Felsőcsertés az Erdélyi Szigethegység déli peremén fekszik, Dévától nem messze. A magyar határhoz jóval közelebb van, mint Verespatak, így baleset esetén a szennyezés mértéke is jóval súlyosabb lenne: a szennyezés a Maroson keresztül közvetlenül a Tiszába juthatna. Csertésen a korábbi kitermelés során már több súlyos baleset is történt, hiszen 1972-ben átszakadt a rézbánya zagytározójának 30 méter magas gátja, aminek következtében a kiömlő iszap elöntötte a falut, 80 ember halálát okozva. Később, 2004 júniusában a heves esőzések miatt felduzzadt patakok elmosták a parton lévő meddőhányó egyes részeit, aminek következtében nehézfémeket (kobalt, cink, réz) tartalmazó iszap került a termőföldekre.
– Nemcsak a Greenpeace, hanem a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet is tiltakozik az összes cianidos technológiájú beruházás ellen – hangsúlyozta Tierek Márta. Mint elmondta, már korábban felszólították Romániát, hogy Csehországhoz és Magyarországhoz hasonlóan tiltsa be ezt a technológiát.
Az erőfeszítések reménytelennek tűnnek . Bár az Európai Parlament szinte egyhangúlag (488 igen és 48 nem szavazat mellett) fogadott el egy jelentést 2010 májusában, amelyben felszólítják az Európai Bizottságot, hogy hozzon cianidos technológiát tiltó, az összes uniós országra kötelező érvényű törvényt, semmi sem történik. Az Európai Bizottság – úgy tűnik – nem minden esetben szigorú.

Hanganyag

(Szlavkovits)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor