Scroll To Top

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.”
Ipolyi Arnold

Megemlékezés a délvidéki népirtás áldozatairól

Hírek 2012. jan. 27.

Idén is lesz megemlékezés a délvidéki népirtásról – a kutatóközpont és emlékmúzeum még várat magára

A hétvégén emlékeznek meg a délvidéki magyar népirtás áldozatairól az Újszegedi Rendezvényházban. A megemlékezést szombaton délután 15 óra 20 perctől tartják. A rendezvény egy kiállítás megnyitójával kezdődik, amelyet az 1944-45-ös eseményeknek szenteltek. A kiállítást Zakar Péter, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke nyitja meg. Emlékező gondolatokat Mojzes Antaltól és Forró Lajostól hallhatnak.
A délután négy órától kezdődő emléknapon köszöntőbeszédet mond Dobák Lászlóné és Teleki Júlia. Ezután egy zenés-verses műsorral emlékeznek meg az áldozatokról. Elsőként Teleki Júlia tart előadást Már nem vagy bűnös, apám címmel. Ezután az emléknap előzményeit bemutató filmet nézhetik meg. Ezt követően műsort ad a Liszt Kórus, illetve tárogatós muzsikát hallgathatnak meg Vesztergám Miklós előadásában. Délután öt órától a Kormorán együttes szólistája, Fehér Nóra és Vadkerti Imre lép fel.
Háromnegyed hatkor koszorúzzák meg a kopjafát, imát mond Bogdán József törökkanizsai plébános.
A rendezvény fővédnökei: Schmitt Pál köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Kövér László házelnök.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor