Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 09.-e - Natália, Valéria neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Kátyú, mutyi, szocimborák - mindönre kiterjedő városgarázdálkodás...

Ez a balvezetés átütő "sikere" Szegeden!

Szeged a halott Város

Szent Miklós napján tárja ki kapuit a sződligeti Mézeskalácsfalva

Hagyomány 2013. dec. 04.

Szent Miklós napján, vagyis pénteken tárja ki kapuit a sződligeti Mézeskalácsfalva, ahová a helyiek által készített mézeskalács házikók mellett idén már a felvidéki Jólészről és a székelyföldi Csíkszentdomokosról is érkeztek házacskák – mondta el az MTI-nek Szinte Edit, a kezdeményezés megálmodója és koordinátora.

A háromnapos kiállítás advent második vasárnapjáig látható a 4600 lelket számláló dunakanyari település plébániáján. A rendezvényhez jótékonysági vásár is kapcsolódik, amellyel az óvodát és az iskolát segítik, az ünnepi várakozás jegyében pedig közös műsort adnak a sződligetiek.
“Mézeskalácsfalva lassan várossá növekszik, annyian csatlakoztak hozzánk házikóikkal” – emelte ki a szervező. Az idén ötödik évébe lépő kezdeményezés nem csak a település lakóit mozgatta meg. Ebben az évben nemcsak Budaörsről és más magyarországi településekről, de a felvidéki Jólészről és a székelyföldi Csíkszentdomokosról is több doboznyi házacska érkezett, összességében mintegy 250 mézeskalács épület alkotja Mézeskalácsfalva utcáit, tereit.
Szinte Edit hozzátette: a közös készülődés sok ember számára jelent örömet, az óvoda és az iskola konyhájába már a környező településekről is érkeztek családok, hogy szombatonként bekapcsolódjanak a sütésbe, díszítésbe.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkárságától 300 ezer forintot nyertek el, ebből az összegből biztosítani lehetett az alapanyagok egy részét, de más támogatók is segítik a munkát. Három közeli cukrászat ajánlott fel édességeket a jótékonysági vásárra, sokan pedig munkával, kisebb összegekkel járultak hozzá a kezdeményezéshez.
A háromnapos program a kiállítás megnyitójával, a Mikulás érkezésével és a Beer Miklós váci megyéspüspök által celebrált szentmisével kezdődik pénteken, majd Baricz Gergő énekessel közösen adják elő a tavaly született mézeskalács dalukat a résztvevők.
A kiállítás utolsó napján, advent második vasárnapján a Vadrózsák néptáncegyüttes székely betlehemes előadását követően közös adventi gyertyagyújtással ér véget a rendezvény.
“Legnagyobb fájdalmunk, hogy három nap után le kell bontani Mézeskalácsfalvát, mert nem született megoldás az elhelyezésre” – jegyezte meg a koordinátor.
A kiállítás és a programok ingyenesen látogathatók.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto