Scroll To Top

A konzumidiótizmus jegyében : Arcunk eltakarásával védekezhetünk a friss levegővel szemben ! (Sz.)

80 éve halt meg Pipás Pista

Évfordulók 2013. jan. 13.

A szegedi tanyavilágban élt Pipás Pista, eredeti nevén Rieger Pálné, született Fődi Viktória. 1933. január 13-án akasztották fel hétrendbeli gyilkosságért. Utolsó kívánsága szerint, a saját kötelével, Szegeden. A tanyavilágban mindenki férfinak ismerte, csak a börtönben derült ki, hogy nő. Pipás Pistát tizenkét éves korában cselédnek adták el a szülei, ott erőszakolta meg a gazda, majd mivel gyerek jött, kiházasította egy német cseléddel, Rieger Pállal, aki viszont egy év múlva meghalt az első világháborúban. A gyerek árvaházba került. Pipás Pista örökölt egy tanyát a nagyszüleitől, oda költözött, és férfiként élt tovább.
A feljegyzések szerint a kocsmában mindenkit túlivott, úgy verekedett, mint senki más, és úgy is dolgozott, mint két férfi. A tanyán egy kutyával, egy kecskével – és egy süketnéma, bolond fiúval élt, aki ellátta a teendőket, segített neki. Pipás Pistát először Papuskáné Bumbus Máli kereste meg azzal, hogy ölje meg az urát, mert üti-veri őt, és már nem bírja. Százötvenezerért mérgezte meg. És ettől kezdve még hat esetben ölt meg olyan férjeket, akik rosszul bántak a feleségükkel. Mind a hét eset más és más volt. Volt akit csak a pénzért, volt akit meggyőződésből ölt meg. Olyan is volt, aki tudta előre a végzetét – ha Pipás Pista megjelenik nála este, neki vége, megy a halálnak. A tanyavilágban az asszonyok tudták már, hogy kell megszabadulni a férjeiktől – Pipás Pista pedig olyan ügyes volt, hogy soha nem tudtak semmit rábizonyítani. Egészen az utolsó esetig…

Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban 2013. január 25-én
http://www.szinhaz.szeged.hu/sznsz/szindarab/pipas-pista

Pipás Pista titka
http://buntenyek.blog.hu/2012/07/28/pipas_pista_titka

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor