Scroll To Top

Böngészés: Zöld hírek

Tanyasi termékek rendszeres vására indult Szegeden

Csongrád megyei tanyagazdák kínálják az általuk előállított minőségi élelmiszereket hétfőtől hetente két alkalommal Szegeden  a Mars téri piac nagycsarnokában. Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara átmeneti elnöke a helyszínen elmondta, a vásárt a Vidékfejlesztési Minisztérium második éve folyó, a tanyasi termékek piacra jutását segítő programjának köszönhetően szervezhették meg.

Ökosodj!

A Magyar Környezeti Nevelők Egyesületének szakmai támogatásával elkészült decemberben az Ökosodj című környezeti nevelési brosúra. Gyerekek kezébe adva (10-18 évesek) kiváló segédeszköz lehet tanórákon, szakkörökön.

Természetvédelmi mentőközpontját bővítené a Szegedi Vadaspark

Természetvédelmi mentőközpontjának bővítésére fordítja az idei esztendőben a személyi-jövedelemadó felajánlásokból befolyó támogatásokat a Szegedi  Vadaspark – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A szegedi  állatkert alapításától fogva nem pusztán kikapcsolódást, igényes szórakozást nyújt, hanem az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi mentőközpontjaként is működik.

A család, amely nem termel szemetet

Vajon lehetséges, hogy egy négytagú család a 21. században, több hónap alatt mindössze egy maréknyi háztartási hulladékot termeljen? A kaliforniai Johnson családról a fölvilágosultabb amerikai sajtóban már sokan cikkeznek.

A gyurgyalag a 2013-as év madara

Fotó: Lóki Csaba (MME) Magyarország madárfaunájának egyik legszínpompásabb madara, a gyurgyalag (Merops apiaster) a 2013-as év madara egy tavaly májusban zárult szavazás eredményként – emlékeztet az internetes voksolást szervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). E madárfaj hosszú távú vonulóként a telet Afrikában tölti, csak a legmelegebb hónapokra jön költeni.

Az idei Kessler Agrárkutatási Díj nyertese Szabó Zoltán

2012. november 26. – A Wolfgang Kessler Agrárkutatási Díj célja Magyarország és Németország fiatal szakembereinek támogatása az agrártudományok és a táplálkozástudományok terén.

Lombháború

Lombháború – fészkes fővárosi faragatlanságok Tombol a lombháború – milliárdok mennek veszendőbe az emberi butaság csataterén. A SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület a fővárosi faragatlanságokra és a természetes lombtakaró elleni hadjárat fonákságaira hívja föl a figyelmet: Eleink bizonyára meglepődve törölgetnék szemüket, ha valamilyen csoda folytán felébrednének.

Tehertétel állami támogatással?

A tehergépkocsik okozta kártételeket továbbra is a lakosság fizeti meg, mert továbbra is a lakossággal fizettetik meg. Állami támogatás van az életünket megkeserítő teherforgalom busás hasznán.

Bűzös, marja a szemet, a hamuval nem tudunk mit kezdeni, mégis égetjük az avart. A jogszabályok általában lehetővé teszik, noha szembe megy az uniós rendelkezésekkel.

Több mint 50 ezer fát ültetnek az Ültessünk fákat a jövőért program keretében

Ősszel 59 ezer facsemetét ültetnek el a Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészete által kezelt erdőterületeken a tavalyi és az idei aszályban elpusztult fák helyére az idén ötéves Ültessünk fákat a jövőért program keretében. A programot létrehozó Citibank 2008-ban azt ígérte ügyfeleinek, hogy mindazok nevében, akik áttérnek a nyomtatott számlakivonatról az elektronikusra,.

Biciklivel Munkácsyhoz!

Idén a Móra Ferenc Múzeum is csatlakozik az Autómentes Nap szegedi programjaihoz: akik kerékpárral érkeznek a Dóm térre szeptember 22-én délután, majd áttekernek a múzeumhoz, kedvezményesen tekinthetik meg a nagyszabású Munkácsy-kiállítást.   A Bringázz a múzeumba! megmozdulásra minden kultúrakedvelő kerekest várnak szeptember 22-én, szombaton 14 és 16 óra között.

Kamionról vasútra! – Teher(autó)mentes országutak?

Kamionról vasútra! – Az Európai autómentes nap kapcsán elgondolkozhatnánk valóban európai teher(autó)mentes napjainkon és éveinken… Legalább csak elgondolkozni… Ez valóban „európai” lenne! Ösztönzésül íme a Levegő Munkacsoport kampánya: – Kamionról vasútra! Mivel egyetértésünk határtalan, így magunk is  szívesen hírleljük támogatólag a célkitűzéseiket. Nekünk szegedieknek, akik több, mint négy fölöslegesen elszennyezett.