Scroll To Top

Böngészés: Hírháttér

Reuters: Svédországban alacsonyabb volt a halálozás 2020-ban, mint másutt Európában

Reuters: Svédország lezárások, maszkok és kötelező távtartás nélkül is sokkal kisebb halálozási és kevésbé súlyos koronás megbetegedési mutatókat lát mint minden más olyan ország, ahol lezártak, bezártak… Svédországban nincs harmadik hullám sem! László G. Boros, M.D.Professor of Pediatrics (Endocrinology & Metabolism)University of California Los Angeles – UCLA School of Medicine.

A COVID, mint politika és a társadalom… Az immáron bő egy éve fennálló helyzetről tán meglepő módon de ezidáig egy sort sem írtam posztként. Úgy gondoltam, edzőként, sportolóként (mégha egyetemi végzettségem indokolhatná is) nem politikai véleményeket kell megfogalmaznom a közösségi médiában.És igen, nem járvány ügyi véleményt, nem is egészségügyi véleményt.

Jó hír Strasbourgból: A kötelező oltás ILLEGÁLIS A legfontosabb emberi jogi szervezet, az Európa Tanács most határozatot fogadott el a kötelező oltás ellen Az oltatlan embereket nem szabad SEMMILYEN hátrányos módon megkülönböztetni a nem oltottakkal szemben Mostantól kezdve minden kötelező oltás eleve jogellenes, így törvénysértő ! Aki kötelezővé teszi az. .

Magyar Kártya Napja – 25 év legendák helyett

A Magyar Kártya Napjai… A napokban egyre több híradást olvashattunk a Kazinczy utcai Schneider-Wichmann-ház lerombolásának szándékáról. A hírportálok egymástól vették át a hírt, ki-ki saját ismereteivel egészítette ki a múltat, a jelent és vázolta a jövőt.

LEBONTJÁK PEST LEGÉRDEKESEBB MÚLTÚ HÁZÁT, A WICHMANN KOCSMÁT

A magyar kártya szülőhelye, neves bordélyház, okkult teozófiai központ és egy olimpikon alternatív kocsmája volt egykor, most ronda hotel lesz a helyén. Az egykor Kreuzgasse (Kiskereszt utca) 517.

Dr. Köhnlein : Vírusőrület – Virus-Wahn

A böngészője nem támogatja ezt a formátumú beágyazott videót. A forráshoz kattintson ide.

Költői kérdés a Kórokozóról

Költői kérdés – A Kórokozóról Hallott már Ön valaha olyan kórokozóról, amely egyetlen esztendő alatt 3-szor változtatja meg a tünetkörét ??? A költőietlen válasz: Ilyen nem létezik. Koronavírus-pozitív betegeimnél a vezető tünetek:Tavasszal: köhögő rohamok, láz és nehézlégzés… Nyáron: hőemelkedés, hasfájás és hasmenés…Ősszel: gyengeség, íz-, és szaglásvesztés… olykor (esti) láz… Ez.

Az amerikai demokrácia vége

Amerikai méretű választási csalások történtek az amerikai elnökválasztáson (Judit L). .

Hálapénz, vesztegetés, zsarolás… Avagy Xenománok (idegenimádók) kielégítésére persze mondhatom így is: most következnek A paraszolvencia parafrázisai… Itt az ideje alapvető magyar fogalmainkat tisztázni ! Vége a vesztegetésnek? vagy Vége a hálapénznek? Az előbbitől igen boldog lennék, az utóbbitól meg nagyon szomorú… Ömlik a sajtóból a hamis beszéd: Küzdenek a hálapénz. .

Őszinte néger a fekete őrjöngésről

Bár már-már úgy tűnt, hogy csaknem mindenkinek elment az esze, vagy régen megfélemlítették már a sötét erők, mégis akad most egy őszinte néger, aki tisztán szól a fekete őrjöngésről. Amerikaiaktól alázott magyarokként, Trianon áldozataiként is minden tiszteletünk az övé : „A rendőr-ellenes retorika keresztül söpört az államokon”… ezért rendőröket gyilkolnak.

VIOREL DĂNACU: A ROMÁNOK 1918 UTÁN KEMÉNYEN KÜZDÖTTEK ERDÉLY ELSZAKÍTÁSÁÉRT Évtizedek óta az egyik legnagyobb talánynak számított, milyen szerepe volt a szabadkőműveseknek a trianoni diktátum előkészítésében és megvalósulásában. Ha itt-ott fel is vetődött, a kérdés inkább szubkulturális vonalon került szóba, mert a témakört nem illett komolyabb fórumokon megemlíteni, a „nagy.

Köszönöm !   Köszönöm mindenkinek, hogy megmutatta az igazi arcát. Ahogyan a bölcs mondás is tartja: „Szükségben… Bajban ismerszik meg a barát!” … Köszönöm azoknak, akik becsülettel kiálltak mellettem ! És köszönöm azoknak a volt barátoknak is… akikről egy hónapja még azt hittem, hogy barátok… de megtanítottak rá, hogy mi.