Scroll To Top
2016. Álom hava (December) 04.-e - Ada, Borbála, Barbara, János neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

“Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…”
( Petőfi – A Nemzethez )

Szeged a halott Város

Csanádpalotai rabszolgatartás

Barmolmányok 2013. júl. 12.

Embertelen körülmények között, kényszermunkásként dolgoztatott rászorulókat a tanyáján egy csanádpalotai vállalkozó – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta, a gyanú szerint egy csanádpalotai férfi tisztességes jövedelmet és megfelelő szállást ígérve csalt a tanyájára megélhetési gondokkal küzdő embereket. A vállalkozó azonban a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkásokat megállás nélkül dolgoztatta, akik ellenszolgáltatás gyanánt csak rossz minőségű, romlott ételt, penészes kenyeret és emberhez nem méltó szálláskörülményeket kaptak.
    K. László rabszolgának nevezte alkalmazottjait, azzal fenyegetőzött, hogy megveri, illetve megöli őket, ha nem azt teszik, amit mond nekik. Volt olyan, aki megszökött, de őt a férfi erőszakkal vitte vissza a tanyára. Az egyik napszámos ujjai a télen elfagytak, de a gazda ennek ellenére nem engedte, hogy orvos lássa el őt – közölte a százados.
Hozzátette, a nyomozók csütörtökön öt napszámost találtak a tanyán, de a gyanú szerint ennél jóval több olyan sértettről lehet szó, akit a férfi már évek óta dolgoztatott.
A rendőrség K. Lászlót kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.



Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Foszerkeszto