Régi séta a rókusi temetőben

Halottaink napján gondolatban újból ott vagyok a fölszámolt rókusi sírkertben. Sétálgatok a tavaszi verőn, keresve az idő messzeségében a hajdani Szeged ködlovagjait. Akkoriban (1982) kísérőm is volt, Jeddi Károly (1907-1994) szegedi ügyvéd, aki megmutatta a dédapjának a sírját: Babarczy József (1820-1909) ügyvéd volt, Klauzál küzdőtársa, a Szeged-Csongrádi Takarék egyik alapítója (1845) és a 64 éven át aranytollas főügyésze. Megilletődötten olvastam a nejének, Bérczy Vilmának (1830-1901) máig élő nevét, hiszen ő Vilmaszállás névadója… És még hány Babarczy nyugodott itt! A 24 évesen elhunyt Flóra (†1880), Géza (†1894), Anna (†1905), Julianna (†1926), Erzsébet (†1935), Ágnes (†1938) és a 96 évet élt Vilma (†1947). Már az első órában láttam, hogy a rókusi sírkert volt a 19. század második felében a szegedi előkelőségek temetkezési helye. Fényképeztem a májusi fényben, no meg a sírverseket írtam le a fejfákról, közben ujjammal kopogtam az időmértékes sorok metrumait.

Az ősök elhagyatott kertje ekkor már ebek harmincadjára jutott. Élelmes (?) emberek lovas kocsira rakták a kiásott, nagyméretű márvány és gránit kereszteket, s vitték. Nem mondott nekik állj-t senki! A Babarczy család sírját körülölelő díszes kovácsoltvas kerítést két sétánk között, május 24-én fűrészelték le és lopták el.

Babarczy Pál (1783-1852) megsüppedt nyugvóhelye előtt állva bizonyosodtam meg, hogy Móricz Pál Szűcs András szűcsremeke c. pompás tárcájának (1901) egyik szereplője, „vén Babarczy Pál” céhmester uram nem költött alak. (Amint kiderült, ő volt Babarczy József édesapja.) Babarczy Pálné, a régi szegedi családból származó Róka Erzsébet, a főkötős nemzetes asszony 13 évvel élte túl férjeurát.

Bérczy Vilma édesapja, Bérczy (Szilber) Antal (1804-1866) a fejfájára vésett sorok szerint a Város alkotmányos főkapitánya, és két ízben országgyűlési képviselője volt. Sírversét a veje, Szabados János (1839-1891), Paula leányának a férje írta:

A magyar ősjelegét arcod hirdette valóban,
Szód az igaz férfit, tetted a hű hazafit.
Benned a nő jó férjet, a gyermek gondos apát bírt,
S törhetlen lelket veszte a társadalom!

Anyósának, Bérczyné Béró Borbálának (1810-1889) külön epitáfium járt ki Szabadostól disztichon formájában:

Drága halottunkon nem végképp úr az enyészet,
Emlékét őrzi s áldja örökre szivünk!

A rókusi plébánia papjait (Gruber Antal, Kiss István, Jásszentkúti Márk, Henny Ferenc, Koltai Géza) kihantolták, és földi maradványaikat a Belvárosi temetőbe vitték. Itt tért meg (†1926) közanyánk ölébe Chappon Samu báró, aki a kardvívás titkairól írt három kiadást megért, testes kötetet. Még egy báró nyugodott a sírkertben, Parobek Alajos festőművész, a szüleivel együtt: igaz, a máról holnapra élő piktor a főúri címet sohasem használta… A főrendiház tagja és a Szegedi Ipartestület elnöke volt Körmendi Mátyás, aki nejével, Mucsi Irénnel együtt várakozott itt a föltámadásra. Becsey Károly ügyvéd neve a közéletből ismert, országgyűlési képviselőként szolgálta a Várost. Polner Kálmán kúriai bíró, Lipkay Kálmán és Keserű Mátyás (Bérczy Vilma sógora) ügyvéd volt. Itt kezdett neki 1940-ben a végtelen álomnak lénárddaróczi Bárdoss Béla, Lajta-bánság katonatisztje, aki az álmot a Dugonics temetőben folytatja. E földbe tették le Palotás Fausztin ezredest, a szapora tollú népies írót, akinek a sírját 1955-ben megszüntették. (A Ludovica tanáráról írt Juhász is, Móra is.) Itt nyugodtak Cserzy Mihály (Homok) novellistának a szülei, id. Cserzy Mihály borbélymester és Kovács Rozália. A halottak rókusi földjében pihent Kováts József, a kereskedelmi lányiskola tanára, Krompaszky Ede polgári iskolai igazgató, míg Bite Pált, az érdemes néptanítót és tollforgatót átvitték a Belvárosi istenkertbe. A munkásmozgalom halottja volt Marosán Milán (Emil) és Deli Károly. MÁV-főorvosként tevékenykedett Hankó Vilmos. És hova temetkezett volna máshova a híres Meák család, Rókus polgárságának az eleje, a neves gyógyszerész família? Magas kriptájukat negyedszázada már föltörve láttam, benne – a koporsódarabok mellett – éjjelente hajléktalanok húzták meg magukat.

Itt pihentek a nagybugyellárisú rókusi sertéshizlalók, Szemmári Ferenc (†1899), Répás József (†1886), Cserzy Az öreg Szeged c. könyvének (1922) az alakjai, akik a Hétpacsirtában reggelig verték az asztalt…

Rókus város ma is ismert nevű, tekintélyes családjainak sok-sok tagja tért meg ide: a Taryaktól kezdve a Vastaghokon és a Bárkányiakon át a Temesváryakig. A legrégibb Temesváry-sír Istváné (1802-1853), az 1849-ben kinevezett megyefőnöké volt. Imre (1838-1922) fia is itt nyugodott, a rendőrkapitány. Az 1917-ben elhunyt Vedres István gazdatiszt az unokája volt a „nagy” Vedresnek. A halottak rókusi városában volt a végső pihenője Szöri Györgynek, a festőművész testvérének. De vajon ki volt az 1877-ben elhunyt Szöri Katalin?? Valentiny Ágoston, a későbbi igazságügyi miniszter ide temette el első feleségét, Vígh Etelkát (†1931), Vígh Ferenc szobrászművész testvérét. Itt nyugodott Dennert Mihály vegytisztító, akinek László fia vitte tovább a tisztes ipart a régi Oskola utcában, a dóm oldalbejáratával szemközt.

A temetőben több, egyszerű műalkotás is volt. Legrégebbi, a tégla talapzatú Krisztus a keresztfán Rózsa Márton (†1852) fölajánlásából készült, ezért volt a nagyidejű rókusiak ajkán Rózsa-köröszt (műkő, 1842).Volt egy másik – évszám nélküli – Corpus, és az egész alakos, ítélkező Krisztust ábrázoló Föltámadás-szobor (1881). A „J. Kőrösy Gratz” föliratú vaskorpuszt a szegedi születésű gráz-i gyáralapító, Körösi József (1811-1868) állíttatta, rajta bibliai idézettel. A ravatalozó falán is volt egy kisebb méretű Corpus.

A temetőt megszüntették, helyén lakóházak magasodnak az égnek. Ám ha halottak napja közelg, előkeresem, és magam elé terítem a régi fényképeket. Szememmel lassúdan végigsimogatom Bérczy Vilma nevét, vén Babarczy Pál fejfáját, a csákányhalált halt Rózsa-körösztöt. És akkor Horatiussal elmondhatom, hogy a rókusi őskert nem halt meg egészen…

APRÓ FERENC

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...