Scroll To Top

Posts by Admin

Műszaki és természettudományos életpálya népszerűsítő program

TiJöttök! elnevezéssel a műszaki és tudományos életpályát népszerűsítő program indult az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalok elérésével, bevonásával növelni lehessen Magyarország gazdasági és szellemi versenyképességét. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, a program fővédnöke a.

Bizonytalan ideig nem járhatnak a Pesa villamosok

Tóth István Tibor elmondta: a múlt héten jelzett szoftverhibát egyelőre nem sikerült kijavítani, így hétfőn újabb szakemberek érkeznek a lengyelországi gyártótól a probléma elhárítására. Szoftverhiba miatt a PESA villamosok még a múlt hétfőn leálltak, majd a program frissítése után 1000 kilométeres próbautat tettek meg.

Szent Flórián – A magyar tűzoltók napja

Szent Flórián, Veszprém (fotó: Vimola Ágnes) MÁJUS 4. – SZENT FLÓRIÁN – A MAGYAR TŰZOLTÓK NAPJA   Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában.

Zsidó és magyar világkonferenciák – akár a béke jegyében

Minden idők legnagyobb zsidó konferenciája kezdődik Budapesten. Hetven országból érkezik küldöttség a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszusra (WJC) Budapestre.  A Hotel Intercontinentalban (magyarul az „Intercontinental Szállodában”) zajló háromnapos eseménysorozat miatt a hétvégén a magyar fővárosba érkezik a világ számos befolyásos zsidó közéleti személyisége, és több ország küld magas rangú diplomatákat is az eseményre..

Közös laborfejlesztést kezd Szeged és Temesvár

Határon átnyúló laborfejlesztési projektet indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a temesvári West University, a program célja, hogy erősítse az együttműködést a kulturális örökségvédelem, a fenntartható környezet és az oktatás területén – mondta el az SZTE projektvezetője pénteken az MTI-nek. Sipos György kifejtette: a projekttel két, a régióban egyedülálló, széles.

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta – mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft.

Gyorsvonati felárat vezet be a MÁV május közepétől !

Gyorsvonati felárat vezet be május 15-től a MÁV-START Zrt. – közölte a vasúttársaság a honlapján.

Indul az őskőkori invázió a Múzeumban

Indul az őskőkori invázió a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni kőkorszaki szakik autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal várják az érdeklődőket a Kultúrpalotában. Az „Egyszer volt… az ősember” című tárlatot május 2-án, csütörtökön 17 órakor nyitják meg.

Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonától Budapesten

Végső búcsút vettek özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonától Budapesten. A gyászünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke  azt mondta: Horthy Istvánné élete és magatartása példázata annak a szerény, de annál állhatatosabban képviselt asszonyi áldozat- és feladatvállalásnak, amely nélkül üresebb lenne az élet és a történelem.

Rozsbúza élelmezési kutatás indult Szegeden

A rozsbúza (idegenkedő nevén tritikálé) emberi élelmezési hasznosítására indult kutatási program uniós támogatással Szegeden. Bóna Lajos, a Gabonakutató Nonprofit Kft.

Halfogási tilalmat rendeltek el a Csongrád megyei folyószakaszokon

Halfogási tilalmat rendelt el keddtől a Tisza, a Körös és a Maros folyók teljes Csongrád megyei szakaszain a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága – tájékoztatta a kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t. Varga Márta közölte, a tilalom a magaspartok és védtöltések közötti egyéb önálló vízterületekre és az elöntésekre is vonatkozik.

Majálisra készülő mutatványosok elektromos kábeleit lopták el a Ligetben

Majálisra készülő mutatványosok elektromos kábeleit lopták el az újszegedi ligetben keddre virradóra – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője . Szenti Szabolcs elmondta, ismeretlenek mintegy 300 méter kábelt tulajdonítottak el a majálisra összeszerelt villamossági rendszerből.