A higiénia úttörője: Kanyó Béla

Szegedi gyógyítók

A higiénia úttörője: Kanyó Béla

Ízig-vérig szegedi volt Kanyó Béla, még akkor is, ha sokat volt távol a szülővárostól. Itt született 1898. július 4-én, kutatóként itt szolgálta a gyógyítást, és itt is fejezte be életét.

Atyja is doktor volt, a jogtudományé. A Szegedi Ítélőtábla polgári tanácsának elnöke a piaristákhoz íratta fiát. Kanyó Béla a kegyesrend iskolájából kikerülve Budapestre, majd Kolozsvárra ment, hogy orvosnak tanuljon. Szakmai gyakorlatot az első nagy háborúban szerzett: a világégés közepette négy évig dolgozott medikusként.

A történelem különös módon fordította hazafelé a fiatalember élete szekerét. A kolozsvári egyetem Trianon elől Szegedre menekült, és hozta magával Kanyó Bélát is. Így történt, hogy orvosi oklevelét szülővárosában vehette át 1925-ben. Előbb az egyetem kórtani intézetében lett gyakornok, majd külföldi tanulmányutak tekintélyes sora következett. Párizs, London, Koppenhága, és e fölsorolás még csak nem is közelít a teljeshez. Élete fő megbízatását 1940-ben kapta, amikor a szegedi egyetem közegészségtani intézetének igazgatója lett. E munkájával párhuzamosan 7 évig vezette a szegedi állami ápolónő és védőnő képző intézetet.

Kanyó doktor az évek előre haladtával a hazai mezőgazdasági egészségügyi kutatások egyik úttörője lett. Különösen jelentősek voltak az irányú kutatásai, hogy milyen hatással vannak a növényvédő szerek és a porártalmak a mezőgazdaságban dolgozókra. Több témában legalább 50 publikációja jelent meg itthon és külföldön. Fő művének azt a kötetet tekintették, melyet egy másik, szintén Szegeden dolgozó orvossal, Vilmon Gyulával írt A mező- és erdőgazdaság egészségügye címmel.

Kanyó Béla 24 évig oktatott gyógyszerészeket közegészségtanra és járványtanra. Népszerű oktató, jó előadó hírében állt, ennek köszönhetően képes volt hatékony népszerűsítő és fölvilágosító tevékenységet is folytatni az egyetem falain kívül. Ott is mozgalmas életet élt. Tagja volt a Dugonics Társaságnak. 1942-ben, Szent-Györgyi Albert rektorsága idején részt vett az egyetemi népfőiskola megszervezésében. Számos társadalmi és tudományos funkciót vállalt külföldön és idehaza. Megbecsült ember volt, sokoldalú. Szinte minden érdekelte, de legjobban a költészethez és a zenéhez vonzódott. Hatalmas könyvtárat gyűjtött egybe, számos művésszel, köztük Szabó Lőrinccel ápolt barátságot. Családi élete is mozgalmas lehetett: 1930-ban kötött házasságából 3 fia született. Munkabírása, lendülete elapadhatatlannak látszott. Alaptermészete nem engedte a lazítást, még akkor sem, amikor orvosai javasoltak neki ágynyugalmat. Végül váratlanul távozott 1964. július 21-én, korántsem lezárt életművet hagyva hátra. Halála előtt javában szervezte például a Magyar Higiénikusok Társaságának szegedi vándorgyűlését. Mikor azonban a tudósok 1964 augusztusának közepén összeültek, Kanyó doktorral már nem szoríthattak kezet.

Életében számos kitüntetést érdemelt ki, halála után pedig a szülőváros is érdemei szerint állított emléket tudós polgárának: az egyetem Dugonics téri épületében fölállított ravatalról a Belvárosi temetőbe, a Szeged által adományozott díszsírhelyre vitték porhüvelyét.