Scroll To Top

Böngészés: SZKT

A szegedi közlekedési vállalatnál „eltűnt” szabadságok miatt követel vizsgálatot a szakszervezet

Vizsgálatot követel, és ha szükséges jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál a szerintük eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) az MTI-vel. A BTDSZ hónapok óta várja, ám eddig nem kaptak választ az ügyben.

Bizonytalan ideig nem járhatnak a Pesa villamosok

Tóth István Tibor elmondta: a múlt héten jelzett szoftverhibát egyelőre nem sikerült kijavítani, így hétfőn újabb szakemberek érkeznek a lengyelországi gyártótól a probléma elhárítására. Szoftverhiba miatt a PESA villamosok még a múlt hétfőn leálltak, majd a program frissítése után 1000 kilométeres próbautat tettek meg.

Önjáró trolibusz Szegeden

Akár négy-öt kilométert is meg tud tenni a felsővezetéktől függetlenül az az önjáró trolibusz, amelynek prototípusát kedden mutatták be Szegeden. Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a járművet az önkormányzati tulajdonú cég az EDF-Démász Zrt.-vel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a Sedulitas-Pro Kft.-vel együttműködve fejlesztette.

Csődközelben a szegedi tömegközlekedés?

Összesen 1,9 milliárd forintnyi különbség van a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) idei várható bevételei és kiadásai között – jelentette ki Tóth István Tibor, a cég ügyvezetője.

Tömegközlekedés: áprilistól jaj a külvárosban lakóknak!

Összesen 24 buszjárat útvonala rövidül meg, vagy ritkul április 10-től hétvégenként, ünnepnapokon és az iskolai szünetekben, az SZKT ezzel évente 157 millió forintot spórol. Jelentős változások lesznek ugyanakkor a 3-as villamos szombati elindulása miatt is, itt buszjáratok szűnnek meg, illetve új járatok indulnak.

Tömegközlekedés a hosszú hétvégén: négy napig vasárnap lesz

Munkaszüneti, azaz vasárnapi menetrendnek megfelelően közlekednek a buszok és a vonatok Szegeden és a megyében egyaránt az egész hosszú hétvégén. Szegeden az SZKT is vasárnapi menetrend szerint közlekedteti a trolikat és a villamosokat.

Elfogadta a büdzsét a közgyűlés

Hiány nélkül, 50,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését. A közgyűlés ülésén vita és hozzászólás nélkül, a Jobbik és az LMP képviselőjének nem szavazatával határoztak a büdzsé elfogadásáról.

Elfogadta zárójelentését a vizsgálóbizottság

Elfogadta zárójelentését a a gazdasági és pénzügyi átvételi bizottság egy személyeskedő, időnként kiabálásokkal tarkított ülésen. Mint ismert, az átvilágítóbizottságot 2010 novemberében azért hozta létre a fideszes többségű testület, hogy kivizsgálja a 2002 és 2010 közötti Botka László (MSZP) vezette önkormányzat gyanús ügyeit, illetve az önkormányzati cégek működését és ellenőrizni kívánták.