Scroll To Top
2017. Álom hava (December) 14.-e - Szilárd, Szilárda, János neve napja.      Köszöntés nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Böngészés: Irattár 2012, szeptember

Magyarországon is elindul az aláírásgyűjtés a magzati élet védelméért

Szeged, 2012. szeptember 27., csütörtök (MTI) – Magyarországon is elindul október 15-én a magzati élet védelméért szervezett európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – jelentette be Carlo Casini, az Európai Parlament néppárti képviselője csütörtökön Szegeden.

Huszonöt éves jubileumát ünnepli a Szegedi Kortárs Balett

Az emlékezés és a megújulás jegyében különleges produkciókkal, kiállításokkal, gyermekeknek szóló rendezvényekkel ünnepli alapításának huszonöt éves jubileumát a Szegedi Kortárs Balett. Az Imre Zoltán vezetésével létrejött társulat első bemutatóját 1987.

Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden, az egyetem új, uniós támogatással épülő klinikai tömbjében – közölte a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökhelyettese kedden a Tisza-parti városban. Lázár György sebészprofesszor a beruházásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint 2013 őszére elkészülő klinikai tömb tizennégy műtőjének mindegyikébe a jelenleg elérhető.

Két kiállítás nyílik a 25 éves Szegedi Kortárs Balettről

A Szegedi Kortárs Balett alapításának negyedszázados jubileuma alkalmából Dusha Béla fotóművész képeiből két kiállítás is nyílik szerdán a Tisza-parti városban. A Szegedi Kortárs Balett 25.

Több mint ötezren regisztráltak már a magyar népmese napja alkalmából tartandó meseolvasásra Nyíregyházán, ahol pénteken, szombaton és vasárnap a kulturális központba, a Városi Galériába, illetve a Sóstói Múzeumfaluba várják a csodás, tanulságos történetek kedvelőit, gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Cservenák László, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy pénteken.

A Hunza állam halála

1974 Föld (szeptember) hava 25.-e gyászos dátum – A Hunza állam megszűnése napja. A Baltit erőd Hunza-völgyben Félezer éves fönnállása után Pakisztán bekebelezte Hunzahont.

Szent Mihály-napi Forgatag Ópusztaszeren szeptember 29-én

Szeptember 29-én a hagyományos szüret és iparos napi programok mellett Szent Mihály napján felavatásra kerül a Nemzeti Összetartozás Emlékműve az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Ezen a napon belépés és – kizárólag előzetes regisztráció alapján – a Feszty-körkép megtekintése ingyenes.

A hétvégén rendezték meg az újszegedi Délvidék Házban a VI. Nemzeti Juhász Gyula Vers-, Énekelt Vers- és Prózamondó Verseny döntőjét, ahol 25 versenyző mérte össze tudását, a határon túlról is érkeztek verselők.

Félszáz filmet láthat a közönség a szegedi Super 8mm Fesztiválon

Szeged, 2012. szeptember 24., hétfő (MTI) – Ötven Super 8-as technikával készült film közül választják ki a legjobbakat idén is a hétfőn este Szegeden kezdődő XI.

247 éve született Vedres István

1765. szeptember 22-én született Vedres István Szegeden.

Biciklivel Munkácsyhoz!

Idén a Móra Ferenc Múzeum is csatlakozik az Autómentes Nap szegedi programjaihoz: akik kerékpárral érkeznek a Dóm térre szeptember 22-én délután, majd áttekernek a múzeumhoz, kedvezményesen tekinthetik meg a nagyszabású Munkácsy-kiállítást.   A Bringázz a múzeumba! megmozdulásra minden kultúrakedvelő kerekest várnak szeptember 22-én, szombaton 14 és 16 óra között.

Kamionról vasútra! – Teher(autó)mentes országutak?

Kamionról vasútra! – Az Európai autómentes nap kapcsán elgondolkozhatnánk valóban európai teher(autó)mentes napjainkon és éveinken… Legalább csak elgondolkozni… Ez valóban “európai” lenne! Ösztönzésül íme a Levegő Munkacsoport kampánya: – Kamionról vasútra! Mivel egyetértésünk határtalan, így magunk is  szívesen hírleljük támogatólag a célkitűzéseiket. Nekünk szegedieknek, akik több, mint négy fölöslegesen elszennyezett.